Ha egy fa kidől, az nagy zajt csap,de hogy nő az erdő, azt senki sem veszi észre!

Tizenhat év után az örök nyughelyen

Magyar Szó 2007. május 15., kedd

Katonai tiszteletadással temették el Topolyán az eddig névtelen sírban nyugvó Becskei Sándort
Eredményes végkifejlettel zárult a napokban egy szomorú történet, amit újratemetés követett, tudtunkkal az első ilyen Vajdaságban. Mint arról többször beszámoltunk, Becskei Sándor topolyai fiatalember 199-ben sorkatonai szolgálatra vonult be a boszniai Brčkóba, ahonnan másik három társával együtt áthelyezték a baranyai harctérre. Itt érte egységét gránáttámadás, melyben a 19 éves fiú életét vesztette. Szülei nem nyugodtak bele egyetlen gyermekük elvesztésébe, és bár többször is jártak Belgrádban fiuk holttestének azonosítása céljából, egyik áldozatban sem vélték felismerni.
Aztán évekig keresték, abban bízva, hogy él valahol. Miután a szülők meghaltak, a fiú nagybátyja, egyetlen közeli hozzátartozója eltökélte, hogy megkeresi unokaöccsét élve vagy halva. Ehhez felajánlotta segítségét a 7határ Stúdió Kft. forgatócsoportja, mely meg is találta Becskei Sándor holttestét egy belgrádi temetőben, ahol ismeretlen áldozatként 258-as számmal jelölve temették el. Azonosítása után exhumálták, és katonai tiszteletadással szombaton helyezték örök
nyugalomra édesapja mellé Topolyán a Nyugati temetőben. Ezt megelőzően Becskei György, a nagybácsi, valamint az említett forgatócsoport képviselői sajtótájékoztatót tartottak. Mint Hegedűs Anita, a 7határ munkatársa elmondta, munkájuk során értesültek Sándor két katonatársa nevéről is, egyiket felkeresték, aki elmondta nekik, hogy rádiósként négyen szolgáltak egy egységben Brčkóban, ahonnan nagyon gyorsan, szinte kiképzés nélkül Eszékre vitték őket, majd más helységekbe, utolsóként Szilas faluba. Itt a négy fiú közül az egyik megbetegedett, kórházba került, miközben három társát gránáttámadás érte. A katonatárs elkísérte a forgatócsoportot e helységekbe, majd a temetésen is jelen volt, de a sajtó munkatársainak nem akart nyilatkozni. Emlékül Sanyinak „A barátoktól” felirattal egy emléktáblát hozott katonatársa sírjára, melyre egy bibliai idézetet is vésett: Van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél.
Mint a sajtótájékoztatón hallottuk, Becskei Sándort 2004-ben az édesapjától korábban vett vérminta alapján azonosították, majd a hozzátartozó jelentkezését követően exhumálták és hazaszállították. Rokonai, egykori barátai, osztálytársai, ismerősei kísérték ki utolsó útjára, és a topolyai helyőrség egy szakasza, mely katonai tiszteletadással búcsúzott tőle.
A forgatócsoport ezt is, csakúgy, mint az előzményeket, kamerával rögzítette, és a filmet valószínűleg július folyamán mutatják be, ha lesz rá igény, Topolyán is. Ugyanez a stúdió készített dokumentumfilmet az 1992. évi bácskossuthfalvi parancsmegtagadásról, amit pedig a helybeliek a jövő hétvégén, a falunap alkalmából láthatnak.
N. K.