Ha egy fa kidől, az nagy zajt csap,de hogy nő az erdő, azt senki sem veszi észre!

Magunkról

A 7határ Stúdió Kft-t 2004-ben hoztuk létre. Mi az alapítók úgy gondoltuk, hogy önállóan, nem pedig más égisze alatt folytatjuk munkánkat. Egyértelmű volt, hogy a fő tevékenységünk a filmkészítés lesz, pontosabban fogalmazva eldöntöttük, hogy dokumentumfilmeket fogunk készíteni. Ebben a műfajban ugyanis már volt „előéletünk”, mint a Dója tündér megmentése vagy a Memória című alkotások, melyeket a Duna illetve a Magyar Televízió műsorára is tűzött. Ezeken felül referenciafilmeket készítettünk egyesületeknek, alapítványoknak.

Egy idő után azonban teljes önállóságra vágytunk, úgy gondoltuk, hogy olyan filmeket készítünk, melyekben kiteljesedhet alkotói elképzelésünk – kötöttségek és kötelezettségek nélkül. Célunk, hogy dokumentáljuk, olyan eseményeket, történéseket rögzítsünk, melyek fontos szerepet töltenek be az emberek, embercsoportok életében és hogy ne hagyjuk feledésbe merülni a történteket, mert azoknak évtizedek múltán csak találgatás lesz a vége és dokumentáció híján torz képet lát majd az utókor. Filmjeink nagy része a dél-szláv háborúban történteket dolgozza fel politikától és véleménynyilvánítástól távol tartva magunkat. Szeretnénk, ha a filmjeinket nézők világosabb képet láthatnának a kilencvenes évek sötét háborújáról, betekinthetnek olyan családok életébe, ahol a fegyverek ropogása még mindig élesen él emlékezetükben. Miközben filmjeinket forgattuk, megismerkedtünk az egykori Jugoszlávia csodálatos tájaival, ami úti filmek forgatására ösztönözte stábunkat.
A 7 határ Stúdió Kft. több stábbal dolgozik, akik úgymond „összeszokott” kollégák, ismerik egymás gondolatait, ezáltal valamilyen szinten „szakosodtak” is bizonyos területekre.
Büszkék vagyunk fiatal, munkatársainkra, akik nálunk a 7határ Stúdióban tanulják és tanulták a filmkészítés fortélyait.
Nyitottak vagyunk a jó és még jobb ötletek felé, amelyek nálunk a stúdióban megvalósíthatóak, hiszen minden technikai eszköz rendelkezésre áll – a forgatástól az utómunkáig - hogy az alkotás elkészüljön.

Csernai Árpád és Hegedűs Anita